Igen, így már érthetõ... ;)

Szerintem a legtöbb játékos,akik nem tudják bele élni magukat a karakterükbe az ezért van mert a megalkotásukkor és a további fejlesztésükkor,nem a karakteredet nézed, hanem azt hogy milyen tápos. Ami baj. Ilyenkor jön az, hogy nem hiteles a karakter, nincs személyisége, mert el sem bírja játszani. Az én mesélõm megkérdezte, hogy miért mindig a ficjeimbõl vett karikkal játszom. nagyon egyszerû: Mert õket ismerem. Tudom, hogy mit szeret, milyen a stílusa, milyen a háttere, ismerem a reakcióit. Tegnap tápoltuk az adeptusomat s felajánlottak nekem egy adeptusi képességet s a válaszom az volt rá, hogy ez nem Lolás. Odafigyeltem arra, hogy az az ember cisnlna-e ilyet. És a válasz nem volt. A szerepjáték nem egy sakk, vagy párbaj kártya ahol a legerõsebb lapok nyernek. Ez egy kis színészet. s a cél nem az, hogy nyerj vagy, hogy rettegésben tarsd a világot, hogy te legyél a legjobb. Bazz ez nem POKEMON. Ez más. Itt a személyiség sokkal fontosabb. persze egy pisztolyok 3-on mindig jól jön... De a személyiséged fogja elmondani, hogy kikkel tudsz üzletelni, kibe leszel szerelmes, ki lesz ellenség vagy barát. Gondolom sokak szerint hülyeséget mondok, de szívesen leülnék gamelni egy maximalistával s kíváncsi lennék, hogy neki mibõl áll a játék. Öcsém ha focizni akarsz, akkor húzzál ki a pályára.  

(nem szól senkinek csak így általában írtam, csak így könnyebb volt megfogalmazni a gondolatimat. sorry.)

Tökéletesen, hitelesen => amennyire egy szerepjátékban a bele lehet bújni a figura bõrébe - azt hiszem ezt nem pont egy live-osnak kell magyaráznom. Ha "én lennék a karakterem", akkor már régen muszájdzsekiben ülnék egy diliházban...  

"Na ez baj, mert ettõl nem lesz hiteles az NPC-k megformálása."  

Sorry, ez szerintem így abszolút nem igaz.  

A karakteralkotásra mindenki annyi idõt szán, amennyit szeretne. Természetesen én is "össze tudok ütni pikk-pakk" idõ alatt egy teljesen életképes és kidolgozott karaktert, de én szeretek rajta "kotlani" + ha esélyem sincs játszani, akkor meg még a tatár sem hajt. De talán én fogalmaztam rosszul. Másképp mondva: megalkotom a karaktert... majd mivel látom, hogy mennyi esélyem van vele játszani, néha-néha elõveszem és csiszolok rajta egy picit. Egy picit megváltoztatom az elõtörténetét, kiegészítem stb. Így talán már kevésbé félreérthetõ a dolog.  

Az, hogy ez talán picit off, teljesen igazad van .

Tökéletesen sohasem fogod, mert nem vagy a karaktered! Nem élted át azokat a dolgokat, amiket a karakter és nem érzed azokat a dolgokat amiket a karakter. Bármennyire is szeretnéd nem fog sohasem sikerülni. De nem is ez a fõ célja ennek a játéknak...  

Na ez baj, mert ettõl nem lesz hiteles az NPC-k megformálása.  

Minek ennyi idõt tölteni vele? Mesélõként 4-5 év alatt már akkor rutinodnak kellene lennie, hogy egy-két óra alatt megalkotsz egy karaktervázat és maximum még egy-két óra alatt már a szokásait is meg tudod határozni. Ha ennyit agyalsz egy karakteren, akkor azzal a saját játéklehetõséged ölöd meg, ráadásul pont emiatt stresszeled agyon magad mikor játszani kell vele. Szóval kevesebb agyalás és több játék!  

Újat nem mondtál, csak leírtad a saját mesélési és játékbeli problémáidat - talán másik témába kellett volna - és amit itt írsz, hogy nem teszed bele NPC-ként a karaktereidet, az csak a játékosoknak jó az elõzõek tükrében.  

Összességében

Nálam ez máshogy megy. Imádok karaktereket kidolgozni, így mindig több kidolgozott karakterem van, mint amennyivel játszani tudok. Plusz néhány csak a fejemben van meg. Ezeket szoktam szövetséges NJK-nak berakni a csapat mellé.

Az njk-k valóban adnak lehetõséget, de közel sem olyat, mintha "hús-vér" résztvevõje lennél egy történetnek. Én sok esetben heteket vagy hónapokat töltök egy karakter elkészítésével (ez alatt sokszor átalakulnak a csúnya számok, valamint az elõtörténete is)... hogy aztán ne tudjak vele játszani, hiszen mesélek. Mint njk viszont nem teszem be soha, mert az nem ugyanaz lenne és félek, hogy bármennyire is figyelek, kilógna a lóláb. Most ezzel semmi újat nem mondtam, de legalább mondtam... .

Érdekes, hogy mennyire más az emberek véleménye. Vagy legalábbis a megközelítése.  

Én például úgy élem meg az egészet, mintha egy könyvet olvasnék, ami menet közben formálódik. Mesélõként én írom, játékosként olvasom, de egyik esetben sem tudom, hogy pontosan mi lesz a vége. Happyend vagy tragédia.  

Emellett szerintem mesélõként is játékos vagyok. Csak az NJK-kal játszok.

Btw ez egy érdekes kérdés. Régen (rééégen...) legalább annyit játszottam, mint amennyit meséltem, de ahogy szétment a banda és új csapatba kerültem (4-5 éve? már én sem tudom), csak meséltem/mesélek (bár nagyon ritkán van lehetõség bármire is). A mesélést nagyon szeretem és érzésem szerint nem is vagyok annyira csapnivaló mesélõ, de mindig azért sírt a szám, hogy szeretnék játszani. Aztán amikor végre odakerültem egy vagy két alkalommal, akkor rájöttem, hogy játékosnak viszont botrányosan rossz vagyok. Rettenetesen elszoktam tõle és nem tudom a figurát mindig hitelesen adni. A legjellemzõbb szó talán a "gyáva" lenne. *rövidre fogott önsajnálkozó üzemmód off*

Ö... ez ugye, nem a "nyaljunk be a KM-nek tövig" akciód része? Mert ugyan Smokie-t könnyû eltalálni, csak szabadon kell engednem a plázapicsa énemet, de a többi már nem ilyen egyszerû, pláne, ha gondolkodni is kell. Például, nem láttál még Fagyossal játszani. ott már nehezebb, többet kell szenvedni egy megoldásért, és nem csak azért, mert a karakter alapvetõen állat, és állatiasan kell gondolkodni, hanem már olyan léptékû politikai katyvasz van, hogy lassan én nem tudom követni, nemhogy még FagyosXD Szóval, játékosnak nem mindig vok vmi jó.  

Mesélõnek? Az azért egónövelõ érzés, hogy van olyan nap, hogy hárman is nyúznak, hogy mikor lesz játék... Csak nem feltétlenül tudom a játékosaimat kordában tartani...

Én megnyugtatlak, hogy mind játékosnak s mind mesélõnek nagyot alkottál.

Tényleg kikapcsolódás. Nekem ugyan nem életforma, valszeg (hatalmas elvonókúra után, persze) le tudnám tenni, de minek? Élvezem, hogy olyan feladatokat oldok meg, amik a való életben nem feltétlenül kerül elõ, másfajta gondolkodásra késztet. Kihasználom az agyam. Bár, játékosnak csapnivaló vagyok, csak néha jut eszembe brillírozni (szeretem lepasszolni a melótXD), de a mesélést is élvezem, mert ott meg aztán tényleg pár lépéssel elõrébb kell járnom, mint a játékosaim, ami nem egyszerû, mert mindegyiknek megvan a magához való esze, és kihívást jelentenek:)  

Szóval, ha fizikailag fáradt is vagyok akkor is szinte mindig kapok az alkalmon, hogy játszak, csak akkor a kezem alá kell tolni mindent, hogy ne nekem kelljen érte nyúlni:)  

Csak az a fránya kocka... Szeretem dobálni, nem arról van szó, csak Fortuna asszony nem különösebben kedvel, 19D6-ból jó, ha három sikerem van (még 4es csz esetén is), általában.

Szerintem is az a jó, hogy belebújhatsz mások bõrébe. Az lehetsz aki csak akarsz. Lehetsz a legtökösebb jogoló, vérmágus vagy otthonról elmenkült törött szárnyú kismadár. És azt tehetsz amit csak akarsz, komolyabb problémák nélkül

A szerepjátékban az az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy belebújhatsz mások bőrébe...szó szerint!  

DeadSkinMask  

Nekem a szerepjáték, nos hogy is mondjam.. Egyfajta életélmény , a felüdülés mikor hetente egyszer talállkozunk a haverokkal és úgy vagyunk el hogy az csuda, legalábbis egy hónapja megy ez így mert csak nemrég tudtunk igazi féle szerepjátékot létesítemi, de mióta megismerkedtem az alapokkal azóta gyakorlatilg elég centralizállt életvitellt folytatok.

Sziasztok!  

Én a szerepjátékra hobbiként és egyfajta müvészetként tekintek. Mióta az eszemet tudom (már a jobbik eszemet ), életem a szerepjáték körül mozog.  

Már az elejétöl fogva szinte kizárólag mesélek, mert ebben lelek örömet.:P  

Kipróbltam elég sok rendszert, mint a Mágus(kb 6 évig egyfolytában), a Shadowrun, Codex, CP2020, Armageddon, Starwars, és most utoljára az AD&D és a WoD világ(elöször csak Vampire, de érdeklödésem határtalan:)).  

Most kicsit leragadtam a WoD-nál, mert ellenálhatatlan kényszert érzek, hogy mindent tudjak a világról. Persze tisztában vagyok vele, hogy még rengeteg behoznivalóm van, föként ha a fórumot olvasgatva rájövök, hogy mennyivel többet tudnak nálam az itt felszólaló hatalmasságok.  

Üdv!  

Ezzel teljesen egyetértek... :D  

Maradok tisztelettel: Alister

Nem, az egy külön állatfajta. Díszítõ-színpadmester helyettes vagyok. Az egészben az a jó, hogy a nyaram szinte teljes egészében szabad. Viszont addig meló ezerrel.  

Jó játékokat.  

Üdv!  

NA akkor te is hasonló emberke vagy mint én :) Csak én még anno '91 ben kezdtem el játszani. Sajna idõm nekem se sok van.  

Szinházi emberke? Csak nem színész?

Üdv mindenkinek. Én anno még 93-ban játszottam elõszõr a nagy zõlddel, azt játszom azóta is. Ad&d kb. kétszer játszottam. A vampire szabálykönyvet már beszereztem, de nálunk (Nyáregyháza) nem sokan szerepjátékoznak. Kb 5 maradtunk játékosok, akik párhavonta összeülnek mágusozni egyet. Itt Pesten keresek partyt játékosokat akik bevezetnének a vampire világába. Elég kevés szabadidõvel rendelekezem, színházi ember( még az)vagyok. Ha felkelette valakinek az érdeklõdését az érdeklõdésem (szeretem a nyelvtant) az érdeklõdjön utánam.  

Magus: Nem ebbe a szférába tartozik, de a Tuan-os versenyre februárban A Végzet Harcosai csapatban vagyok.  

(Ha esetleg érdekelt ez valakit  

Közel vagyok a 30-hoz? Ez is érdekel?  

A lényeg: a szerepjáték, bármilyen formában ûzik is, egy megunhatatlan "játék".  

Üdvözlettel: MoGras Hor

Nekem fõleg kikapcsolódást, hobbit meg talán valami féle önmegvalósítást jelent.A lényeg hogy jó véres és humoros legyen...

LoL  

Első emlékem Édesapámról: kb 3-4 éves lehettem, amikor a Gyűrűk Urából olvasott estimesét...  

:D  

Ja, és első D&D alapkönyvemet meg nagyapámtól kaptam... kértem egy lapozgatós könyvet, ő meg angol D&D-t és d100-at vett. Véletlenül.  

Ilyen családban a normális élet a veszett fejsze nyele.

Nem is szándékozok... egyáltalán.

Ne vampireval kezd :)

Hehe. Adnék én faternak fantasy könyvet, csak félek, hogy a kazánban köt ki... égve.

Szintúgy. Mondjuk apám nagy fantasy rajongó lett, miután adtam neki pár könyvet.

Nálam megértőek, és elfogadták, hogy imádom az ilyen rpg.s dolgokat. Nem is pampogtak érte nagyon :)

Hm, nekem szerencsére nincsenek ilyen problémáim, bár anno anyám valamiféle "szektának" tartotta ezt az egész rpg-t.

Engem rendszeresen ki akarnak baszni otthonról:S  

De amíg fizetem a költségeket addig joguk sincs hozzá! Meg most tervezek pár apróságot:)

Köszi a biztatást! >.D  

No para, no para, de jó poén, hogy párszor már ki akartak dobni érte otthonról... meg a többi kedves kis fenyegetés. De ami a leginkább zavar, hogy nem egy szabálykönyvem tűnt el anyámnak köszönhetően. Ezért nem veszek fantasy regényeket, ezért tárolom a szabálykönyveket egy szomszéd srácnál. Semmi probléma.

"Nálam sajna csak félig életforma, ugyanis a családom által rendszeresen sátánistának vagyok titulálva. No igen, a vaskalapos keresztény propaganda... "  

No para Mort engem is Sátánistának gondolnak anyámék meg Skinheadnek Vagy esetleg Neonácinak/Hungaristának. Plussz azt gondolják hogy drogozom

Erre inkább nem mondok semmit, a végén még elszáll az egóm a kicsi i-től is >.DDD  

Azért köszi.

Mort ne magyarázkodj... ;) ...némelyik ottani játékoshoz képest még isten is lehetnél... ;) ...kicsi I-vel persze... ;)

Igen, én is szeretlek! >.D  

Azért IRL nem vagyok ennyire kocka, meg bűnranda (na jó, de), valamint igyekszek normálisan viselkedni (azt leszámítva, hogy folyamatosan hülyeségeket dumálok).

Ne haragudj, de az avatarod alapján nem csodálkozok :D  

Nálam sajna csak félig életforma, ugyanis a családom által rendszeresen sátánistának vagyok titulálva. No igen, a vaskalapos keresztény propaganda...  

A kezdetekről: csapat a középsuliban MAGUSozik köztük egyik ismerősöm is. Odamegyek:  

-Ti mit csináltok?  

-Szerepjátékozunk.  

-Azt hogy kell?  

Rövid magyarázkodás.  

-És ojat nekem is lehet?  

-Mér ne?  

-És mivel legyek?  

- Legyél kráni fejvadász, mert az erős!  

...ööö...  

Azóta próbálom kinőni az ilyen felfogást, több-kevesebb sikerrel...  

Érdekes nekem van olyan szerepjátékos ismerősőm aki nem Rocker! :music: Az is igaz hogy nagy többségében rockot hallgat pár barátom nálam inkább a metall jellemző kaland alatt meg valami iszonyat dark hororr zene lehetőleg ne a succubus incubust :harc3:  

Véleményem szerint, amikor a karakteremet alakítom egy kicsit kilépek ebből az elcsépelt világból kikapcsolok a mókuskerékből..  

Ilyenkor csak játszom a karimat és teljesen kikapcsol az agyam a munkával esetlegesen a családdal kapcsolatban..  

Igen ez egy ÉLETFORMA!:)  

De találkoztam már olyan Játékossal is aki egy kissé darkosabb szálam után teljesen bedepizett!  

Sabbat szál volt és kissé az arcukba csapott az éjjeli edény tartalma..  

Erőben az igazság sose kezdj ki egy paladinnal!:D :azordog:  

A csaj még utána ki akarta belezni a paladint csak kissé túl volt azon a ponton hogy rendesen tudjon reagálni szinte már a fenevad emésztette a lelkét.  

Ezek után még rám haragudott. Sejthetitek a vége az lett hogy többé még csak nem is szóltam neki.

Én erre így elsõ hallásra rögtön rácáfolnék, de ha jobban belegondolok...  

...Edorn volt már szavazás a látogatók zenei beállítottságáról?

Ez tény...de nem mindig igaz, én pl már live-on is találkoztam rapper sráccal, és egész jól összehaverkodtunk, pedig a rap-tõl már csak a foci áll tõlem messzebb...

nekem szerepjáték találkozókról az tûnt le, hogy a szerepjátékosok legnagyobb rész rocker, már ami a saját tapasztalatomat illeti

köszi...  

próbálok úgy öltözködni, hogy valami egyedi megjelenést alkossak, de ne legyek kírívó, tehát nem akasztok a nyakamba kockákat, inkább 1-1 gyûrüt vagy karláncot szoktam hordani.. Ruháknál meg már kinõttem a full fekete cucokat inkább olyan szempontok szerint válogatom a cucaimat, hogy praktikus, kényelmes, meleg/szellõs legyen...Ja és persze ne jöjjön vellem szembe 13000 ugyan úgy öltözött alak az utcán...  

...de a 12cm-es szakálból nem engedek!!

Normális esetben semmiben sem különbözik a többi embertõl... ;) ...tehát te megúsztad! :D  

Egyéb kirívó esetek szoktak lenni: a ruházathoz nem megfelelõ ékszerek, fanatikusan viselt/hordott furcsaság (kocka, kép vagy vmi szerepjátékhoz feltétlenül fontos holmi) és még szóba jöhet, a folyamatos mások által nem értett viccelõdés, metaforák és élcelõdés (fõleg bizonyos rendszerekhez kapcsolódva!)  

Tehát ezek lennének az alapok, örülj neki, hogy nem vagy egy sztereotipía...

szerintetek hogyan néz ki egy átlag szerepjátékos???  

mert a minap kaptam egy ilyen jelzõt, hogy nem néze ki egy átlagos szerepjátékosnak ( 1 kiscsaj mondta), tehát akkor hogyan néz ki egy szerepjátékos??...

teljesen egyetértek

:D Tudtam, hogy valaki megkérdezi :D .  

A kérdés, hogy tud-e olyan dolgot mondani, amit nem tudok értelmes, nem sátánista módon megcáfolni a témát illetõen. Most ez tuti, hogy hülyén hangzik, de ez van.

Melyiket?

Ezektõl a "sátánista" dolgok kiáltó emberenek csupán pár egyszerû kérdést kellene feltenni és rájönnének, hogy mennyire nincsen igazuk :D .

számomra is sokat jelent a szerepjáték. nagyon sok mindenkit ismertem meg amióta játszok, például a barátomat is akivel már több, mint két éve együtt vagyok..  

igen, ez egy életforma, mióta játszok, sok dolgot is máshogy látok, ami a középiskolai osztálytársaim szerint sátánista dolog, de õk meg nem érdekeltek soha  

fantasztikus élmény minden egyes alkalom amikor lehetõségem van játszani, bár egyetem miatt ez egyre kevesebb sajnos

Az tutti, A szerepjáték nyította, toleránsá tesz..ráadásul megismerhetsz általa egy rakás új dolgot ( pl. középkori hadviselés vagy építészet, de hallotam már hogy valakinek az atomfizika tetszett meg egy sci-fi kampány alatt).  

Persze van az ellengárda, akik azt mondják, hogy fantázia világban élünk, meg sátánisták vagyunk, stb... Ennek én csak azt tudom mondani, hogy egyszer üljön le játszani egy jó társosággal és egybõl rájön hogy ez sem "komolyabb" egy-egy baráti sörözésnél...  

A sátánistázásról meg csak annyit, hogy sok féle ember van az rpg-sek között, mintahogyan a világon is, én úgyan úgy ismerek 2 gyerekes családapát, és fekete sminkes kislányt....

Látom te is rájöttél! :D  

Igen! EZ EGY ÉLETFORMA!

Sziasztok!  

Én tök véletlenül találkoztam elõször a dologgal.. Úgy 8-9 éves lehettem, mikor eltörtem a lábam és kórházba kerültem, tök kétségbe esetten néztem magamon körbe, hogy most mi van, és még rosszabb volt mikor anyukámnak este már haza kellett mennie, de hogy ne unatkozzak, vett nekem néhány újságot (nem igazán tudta, hogy mi mirõl szólt, inkább csak a borítók után ment) . Tehát az újságok között ott volt egy Rúna is, melyet elõször félre dobtam, mert nem tudtam felfogni hogy mi is van benne...de késõbb töbször elövettem, majd 1 hét múlva pedig már le sem tetem, az összes cikket már kivülrõl fújtam...és így elkeztem... Nagyon nehéz volt, mert gyakorlatilag a környezetemben nem igen voltak olyanok akik tudták volna hogy mirõl van szó, vagy egyáltalán..  

15 éves voltam mikor elõször sikerült megismerkednem a partyval ( szerintem anyám azóta bánkódik azon hogy miért nem focis magazint vett nekem).  

Azóta eltelt pár év, felnõttem, másdolgokkal foglalkozom mint akkor, megváltozott sok minden, de egy maradt...a szerepjáték!  

Ez segített megismerni sok nagyszerû embert, megtanított sok dologra ( pl. csak ezért tanultam lelkiismeretesen az angolt); talán ezek okozták éltem legjobb perceit is...és a szerepjátéknak köszönhetem , hogy most együtt vagyok a kedvesemmel...  

Lehet hogy ez nem is játék, hanem egy életforma??